Szabó Petra

olajak

 

A Verebi olajakat hol máshol is készíthetnénk, mint a Fejér megye szívében, a Velencei tó közelében elterülő Vereb községben. Az olajkészítés fortélyait kezdetben a szőlő-
mag feldolgozásával sajátítottuk el, hamarosan már a préselést is mi magunk végezhettük, ami lehetővé tette, hogy bővítsük termékpalettánkat előbb napraforgóval, dióval, mákkal, de ma már tök és máriatövis magból is készítünk olajakat illetve őrleményeket. Annak érdekében, hogy csak a legkiválóbb minőségű olajok kerüljenek az Önök asztalára, az olajok készítésének teljes folyamatát magunk felügyeljük, a magok ültetésétől, a betakarításon majd a szárításon és a gondos tisztításon át a préselésig és a palackozásig. Valamennyi Verebi hidegen préselt olaj 100 százalékban az adott magból készül, az olaj előállításához nem használunk fel semmilyen adalékanyagot, a hidegen préselésen kívül pedig nem esnek át semmilyen kiegészítő kezelésen. A gyártási folyamatunk egyik különlegessége hogy az olajak előállítása során nem keletkezik hulladék, hiszen a 100 százalékban természetes összetevőnek köszönhetően számtalan módon hasznosítható préselés közben keletkező „melléktermék”.

Elérhetőség:

szabopetra@pazmandispajz.hu
+36 20 270 0451