Bálint Cecília

Pipere Panni kézműves szappanjai

Kizárólag a természetben megtalálható alapanyagokból, gondos odafigyeléssel alkotott natúr és – az országban elsőként – bio kézműves szappanok Pipere Panni műhelyéből. Feltett szándékom, hogy mindazon megszerzett tudást, pozitív tapasztalatot, amire az elmúlt években szert tettem és felhasználtam a saját családom valamint közvetlen környezetem számára készített szappanok és krémek készítésénél, számodra is elérhetővé tegyem. Az Ikrek jegyre jellemző kettősség mindennapi tevékenységemben is tetten érhető, úgy mint a közgazdász énemből adódód racionalitás, valamint az öko és ezotéria iránti vonzalmam. Ezek ötvözetéből születnek a kizárólag minőségi alapanyagokból kézzel készített portékáim.

A prémium minőségű termék kategória megalkotásakor igazán fontos volt számomra, hogy a családunk mindennapjaiban kiemelt helyen szereplő öko szemlélet megjelenjen, így született meg az ország első minősített BIO szappan kollekciója. Hiszem, hogy egyre több családanyának, apukának és nagyszülőnek lesz fontos a család egészségének megőrzése mellett a közvetlen és távoli környezetünk megóvása is.

Elérhetőség:

balintcecilia@pazmandispajz.hu
+36 20 209 5919